Az 1910-es évek közepén a budapesti elõvárosi személyforgalom korszerûsítése szükségessé tette a korábbiaknál nagyobb teljesítményû gõzmozdonyok beszerzését. A rövidebb vonalszakaszokra, mindkét irányban egyenlõ sebességgel közlekedõ szertartályos mozdonyok voltak célszerûek.  Erre a vontatási feladatra készültek a 342 sorozatú gõzmozdonyok, amelyekbõ1 1915-1919 között a MÁV Gépgyár 143, 1917-1918 között a német Henschel mozdonygyár 153 db-ot gyártott. A mozdonyok alkalmasak voltak síkpályán 3-400 t tömegû személyvonatok 60-70 km/h sebességgel való továbbítására. A 342,001 és 002 pályaszámú mozdonyokon kívül - a háborús viszonyok miatti rézbeszerzési nehézségek miatt - az összes 342 sorozatú mozdony Brotán-rendszerû kazánnal épült. A mozdony kazánnyomása azonban - a kazánhoz viszonyított nagy hengertérfogat következtében - kissé instabil volt. A mozdony jól bevált futómûve, amelynek jellegzetessége volt az elöli és hátsó Adams-Webb-féle beálló futókerék-pár, lehetõvé tette az eredetileg 85 km/h legnagyobb sebesség 90 km/h-ra való növelését.